József Attila: Eszmélet - részlet -  

                                                              X.

                                       Az meglett ember, akinek

                                       szívében nincs se anyja, apja,

                                       ki tudja, hogy az életet

                                       halálra ráadásul kapja

                                       s mint talált tárgyat visszaadja

                                       bármikor - ezért őrzi meg,

                                       ki nem istene és nem papja

                                       se magának, sem senkinek.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

      Parti Nagy Lajos:  

          Tollhullatás

A varjak őszi este messzi klottgatyák,
időn, idényen túli meccs,
hol labda sincs, a hold a mély talajban vállig,
még nől a fű, hunyorgó hegye ködbe vásik,
kapura húznak, nincs kapu,
ki lesre fut, lehull, akár a kő,
örök vakuk merednek négyfelől,
selejtező az őszi esti égen,
akiket nem vár öltöző,
laknak becsúszó szerelésben,
a károgás szájonvert megafonból,
amíg üres lelátó tombol,
csak súlytalan tollhullatás,
selejtező, időn, idényen túli meccs,
de varjak vére hull,
könnyen, sötéten, számolatlanul.

...................................................................................................................................................................

Nagy László:    -
    ADJON AZ ISTEN

 
    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
    lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,

    kérdésre választ
    ő küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne dűljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetők helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon úgyis, ha
    nem kérem.

                     Nagy László:

                                                              Ki viszi át a Szerelmet

                                                        Létem ha végleg lemerült
                                                        ki imád tücsök-hegedűt?
                                                        Lángot ki lehel deres ágra?
                                                        Ki feszül föl a szivárványra?
                                                        Lágy hantu mezõvé a szikla-
                                                        csípõket ki öleli sírva?
                                                        Ki becéz falban megeredt
                                                        hajakat, verõereket?
                                                        S dúl hiteknek kicsoda állít
                                                        káromkodásból katedrálist?
                                                        Létem ha végleg lemerült,
                                                        ki rettenti a keselyűt!
                                                        S ki viszi át fogában tartva
                                                        a Szerelmet a túlsó partra!

 

----------------------------------------

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? Szótlan? Borús? Hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,                              
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndöm mélyén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Nemes Nagy Ágnes:Lázár

 

Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.                                                                                                         

                       NEMES NAGY ÁGNES:

                                   ANGYAL

 

                       Én láttam angyalt. Az se jó.

                                                 Futott, nem értem el.

                                                 Olyan mindenki angyala,

                                                 amilyet érdemel.     

 

 

Nemes Nagy Ágnes:

A visszajáró 

Ez volt az asztal. Lapja, lába.
Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
Pohár is volt mellette. Itt van.
Ez volt a víz. És ebből ittam.

És kinéztem az ablakon.
És láttam: ferdén hull a pára,
nagy, égi fűz lógatja ágát
az esti rét sötét tavába,
és kinéztem az ablakon,
és volt szemem. És volt karom.

Most széklábak körül lakom.
Minden tárgynak térdéig érek.
Akkor vállal vágtam a térnek.
S mennyi madár volt. Mennyi tér.
Mint egy szélfújta lángfüzér
szirmai, tépve és lobogva
szálltak, rajokban sustorogva,
egy dobbanással szerterántva,
mintha egy szív madár-szilánkra
pattanna szét, repülne szét –
ez volt a tűz. Ez volt az ég.

Elmegyek. A padlólapot
ujjal érintgetném, ha tudnám.
Alacsony léghuzat, az utcán
húzódom. Nem vagyok.

 

  

---

Utassy József: November

Fák alatt,

a fekete fák alatt

avar

hever

a sárban sápatag.

 

Ágakon akad fönn a szél,

s lobog,

leng,

      mint a gyászszalag.

 

Zokog az ősz,

zokog.

 

Kondoleál a Nap.

 

....................................................................................................................................

 Faludy György:

ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: -
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak -
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva -
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.

Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó tárogatószó.

(Páris, 1940)

 

FALUDY GYÖRGY: RÓMA,2.

 

Itt vasárnap kiülnek az utcára

a vendéglői asztalhoz, ahol

pletykálnak, isznak, nevetnek, hiába

van kormányválság, gyilkosság, nyomor,

 

csalás, államcsőd, maffia - mert élnek,

ahogy lehet, míg világ a világ,

értik, hogy a sors ellen mit sem érnek

káromlások, sóhajok meg imák.

 

Irigylem őket, mert sosem tűzték fel

bal mellükre hazájuk bánatát,

nem bánják, hogy más francia vagy német,

 

nem álmodnak maguknak bűvös Édent,

Európától nem várnak csodát,

viszont pontosan tudják, kicsodák.

 

ADY ENDRE:

Lelkek a pányván

Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.

Ha láttok a magyar Mezőn
Véres, tajtékos, pányvás ménet:
Vágjátok el a kötelét,
Mert lélek az, bús, magyar lélek.

 

 

 

 Illyés Gyula:

A FAJ VÉDŐI

Ady dúlt örmény-arca, Babits és Zrínyi horvát
koponyája, Petőfi szlovákos fekete
s Péterfy és Tömörkény németes kék szeme
s a bulyba-tárász Móricz s a Cyrano nagy orrát

hordó Vitéz Mihály (s Mátyás király) s a hajdú
vagyis – hajjaj! – balkáni Arany János, Veres
Péter s a Don Quijote Krúdy, a lengyeles
Lőrinc, a mongol Áron s Gyuri, a hindu ajkú;

s a janicsár Szabó Pál, a szép-finn Kosztolányi
(a szép-olasz Széchenyi és a szép-kurd királyfi:
nagy Rákóczi Ferenc!) s a fél-kún, fél-román

Attila (meg Erdélyi) s én, a fél-besenyő –
– Belül épp ettől oly más s pompás a gyuromány,
mit kelt örök kovászod, páratlan Tekenő!

 

 

Pilinszky János:

A tenger

A tenger, mondtad haldokolva,
s azóta ez az egy szavad
jelenti számomra a tengert,
s azt is talán, hogy te ki vagy.

S azt is talán, ki vagyok én?
Hullámvölgyek, hullámhegyek.
Agóniád, akár a tenger,
megszabadít és eltemet.

Anya, anya. Hétköznapok.
Halálod hallom s hívlak én.
Irtóztató hétköznapok.
Szegény, szegény, szegény, szegény

 

...........................................................................................................................................................

 

  Szergej Jeszenyin: 

   Elindulok

 

   Elindulok, szelíd zarándok,

   mezítlábas szegénylegény,

   amerre úsznak zsenge ágak

   nyírfaderék fehér tején.

 

   A földet véges-végig mérem,

   követve képzelt csillagot.

   Közelgő jósorsom remélem,

   míg rozstáblák közt ballagok.

 

   Piros almát emel az égre

   a hajnal hűvös tenyerén.

   Kaszások indulnak a rétre,

   énekük lassan ring felém.

 

   Falu-sövény mellett haladva

   csöndes igéket mormolok:

   százszor boldog, ki elfogadta

   a tarisznyát, vándorbotot,

 

   boldog, kit gyér öröm vigasztal,

   barát, ellenség elfeled,

   kit dűlő, mezsgyekő marasztal,

   s ki csak kévéknek hajt fejet.  

 

(Rab Zsuzsa fordítása)

 

Szergej Jeszenyin:

Nem siratlak

 

Nem siratlak, nem idézlek, múltam,     

szirmok füstjét ontó alma-ág.

Hervadás aranyködébe fúltan

tünedezik már az ifjúság.

 

Lassúbb lett szívemnek lódulása,

csípi dér, belémar a hideg.

Mezítlábas nagy csatangolásra

nem hívnak már nyírfaligetek.

 

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve

olvasztgatja szóra ajkamat.

Hová lettél, kedvem frissessége,

szemem fénye, érzés-áradat?

 

Vágyaimat fukarabbul mérem;              
álmodtalak volna, életem?                     

Mintha lovon szálltam volna fényben, 
piros lovon tavasz-reggelen.

 

Csupa árnyak vagyunk a világon,

hull a juhar réz-szín levele.

Mégis mindörökre áldva áldom,

hogy virultunk s meghalunk bele.          

(Rab Zsuzsa fordítása)

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Kosztolányi Dezső: Októberi táj     

 

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Fotó: net)

 

                    

Radnóti Miklós:

Sem emlék, sem varázslat

 

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag,

és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,

hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,

annak szép, könnyűléptű szívében megterem

az érett és tűnődő kevésszavú alázat,

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,

az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

 

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,

merengj el hát egy percre e gazdag életen;

szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,

az új falak tövében felhangzik majd szavam;

magamban élem át már mindazt, mi hátravan,

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem 

sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.

Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -

talán most senki sincs.

1944.április 30.

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 Nagy Gáspár:

Félelmen túli...

 

Hogy fényesednek az éjszakák!

amint  élesednek a kések,

de a félelmes penge-arzenált

kicsorbíthatja az ÉNEK.

 

Aki a félelmen túli tartomány

dalokra elszánt kölyke,

jól tudja, miért e földi ágy,

s miért a csillagok --- fölötte.

 

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sárándi József:  A garabonciás

      (Csokonai emlékezetére)

 

Befellegzett a süket ég,

vaksin pislákol a lélek,

ólomszürke hallgatás

bölcs nyelvén beszélek.

 

Hallgatásom fordítja a szél

virágnak, fűnek, fának,

példaként sziszegi a kőnek,

intésül sok jómadárnak.

 

Némaságom a szélzúgással

messzi vándorok fülébe jut,

s kezükben tettre készülődve

suhog, suhog a bot.

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

    Utassy József:

           Motívum

 

   Küszöbén az estnek

   csillagfakadáskor

   dalba fog az ember

 

   ha már fáj a sorsa

   nagyon szépen fájjon

   küszöbén az estnek

 

   csillagfakadáskor

 

(Fotó:net)

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Varró Dániel:

 Email

 

Hát el vagyok egészen andalodva,

és gyönge szívem, ímé, reszketeg,

mióta éjjelente, hajnalonta

veled titokban ímélezgetek.

 

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,

és az se baj, ha nincsen ékezet,

csak kebelembe vésődjék e négy szó,

hogy: Önnek új levele érkezett!

 

Az egész világ egy linkgyűjtemény,

az emberek, a tárgyak benne linkek,

bárhova kattintok, te tűnsz elém,

te vagy felvillanó websiteja mindnek.

 

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.

Föltettem háttérnek a képedet,

s míg körülöttünk szikrázik a chat room,

látlak, miközben vakon gépelek.

 

Hiába nem láttalak még, az embert,

ha minden betűd mégis eleven,

ha érezlek, mint kisujjam az entert…

Van nulladik látásra szerelem?

 

 

 

 

 

 

Varró Dániel dedikál

(Fotó: saját)

 

 

 

(Mosonmagyaróvár,2009.október - Huszár Gál Könyvtár)

 

Varró Dániel:

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

 

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

valahogy mégis elfelejteni,

leírod, aláhúzod, kiragasztod,

szamárfülecskét hajtogatsz neki,

 

kisimítod, odateszed a székre,

az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,

leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,

elalszol, elfelejted, hirtelen

 

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,

a szíved közben össze-vissza ver,

sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

 

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt

el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -

mikor megnyugszol, akkor veszted el.

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Juhász Gyula:  Béke                                   

És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz
És mindenik gyötrődés győzelem
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök
S e tájon mind elmúló, ami jó
S az élet, a szép, nagy processzió,
Mely indul örvény és sírok fölött,

Az égi táj felé tart csendesen
S egy stációja van: a végtelen.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 Kányádi Sándor:

Valaki jár a fák hegyén

 

Valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

 

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem

kísért eddigi utamon

 

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

 

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

 

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják  maga a félelem

1994

 

 

---

Raffai Sarolta:

Sziklák voltunk

 

- embernyi szirtek,

homlokunk felhőnek feszült.

Messze láttunk, s láthattak minket:

együtt mozdult a föld velünk.

 

Hegymászóbot-sebezte karcot

nem éreztünk se te, se én,

kapaszkodtak vasas bakancsok:

szikra lobbant a szög fején.

 

A bomlás lassú.Mérhetetlen.

Nap sütött, szél fújt, tél fagyott,

bizonytalanság bújt a hegyben,

villanásokkal szaggatott.

 

Voltunk sziklák, mint a világon

annyi más, itt és mindenütt.

Ha voltunk is, ki kéri számon?

... csillagok hunyják le szemük.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

...........................................................................................................................................................................